Shiraz rosé

A félreértések elkerülése végett: egy kicsit túl sok bort ittam. Ettől a fejfájás nem múlt el, de a kedvemen nagyot lendített. Ági most ment el aludni, fél négyig beszélgettünk, sírtunk és nevettünk (már ha tudnék sírni, amire képtelen vagyok, de így jobban hangzik). Felemlegettük a legszebb itteni pillanatokat és a legrosszabbakat is, de utóbbit is már csak gúnyos felhanggal. Most. Most tudatosult bennem, hogy haza kell mennem, és hogy nem akarok, de mégsem vagyok szomorú. Ennek két oka lehet: vagy rosszul kezelem az ilyen helyzeteket és képtelen vagyok bármilyen érzelemre, vagy ott van bennem egy biztos tudat, hogy a Sors igenis össze fog még hozni minket az életben. Pár hónap alatt egy családdá kovácsolódtunk és ennek az érzésnek nem vethet véget mindössze annyi, hogy három különböző országban fogunk élni.
Elérzékenyültem. Stop stop stop. Hülyeség az egész, mert egy csomó dolog van, ami miatt haza szeretnék menni és otthon is biztos jó lesz és vár egy csomó ember aki szeret. Ugye...? Ne, inkább ne válaszoljatok :D