Áramszünet

Csak gratulálni tudok magamnak: tegnap este majd' elnyomott az álom, de nem, nem mentem aludni, mert meg akartam írni pár emailt, és jól megvártam, amíg kiment az álom a szememből. Nem mellesleg háromnegyed háromkor mentem aludni, és szerintem fél négy előtt nem aludtam el. Ez ellen most már komolyan csinálnom kell valamit, mert rájöttem, hogy ez okozza a napok óta tartó fejfájásomat, ami azért volt fura elsőre, mert nekem nem szokott fájni a fejem. Aztán ma reggel egy éles, ütemes, hosszantartó sípolásra ébredtem, ami - mint kiderült - a riasztó volt, mert nem volt áram a házban egész délelőtt és ilyenkor a riasztó addig sípol visszafogottan, amíg újra áramot nem kap, úgyhogy ez még külön jót tett a fejfájásomnak. Szerettem volna inni egy szaros kávét, de se vízforraló, se mikró, úgyhogy ettem egy vajas kenyeret. Ági benézett a hűtőbe és megkérdezte, hogy hogy lehetek még mindig életben, és ha mégis életben vagyok, akkor mit eszem? Ugyanis a polcomon nincs más, csak kivilekvár és egy darab penészes sajt. A vajat kint hagytam a konyhapulton. Az egyetlen pozitívum, hogy egy cigi meggyújtásához nem volt szükségem áramra, mert ha lett volna, valószínűleg azon a ponton akadok ki és kezdek fejhangon visítani. Közben Peti alaposan kifejtette, hogy milyen szép is az áram nélküli élet, Ági húsvéti képeslapokat írt, én meg kajak nem tudtam mit csinálni. Be akartam kapcsolni a tévét, de nem lehetett. Be akartam kapcsolni a gépet, nem lehetett. Inni akartam egy teát, nem lehetett. Meg akartam fürdeni, de áram nélkül nincs meleg víz. Igazi XXI. századi gyerek vagyok, egy pár órás áramszünettől pánikba esek.
Na de azért az élet nem ennyire szar, csak ez a reggel sikerült így, hozzátenném, hogy mindemellett olyan kurva jó idő van, hogy most Ágiék kint napoznak, veszett madárcsiripelésben. Én abban reménykedem, hogy a képernyő halvány derengésétől lebarnulok. Most pedig - pozitív gondolatokkal feltöltve - megyek és iszom egy kávét, elszívok egy cigit és beveszek egy algopirint.