Előnye és hátránya egyaránt megvolt ennek az utazásnak, mindenesetre összességében egy szép emlékként él tovább a fejemben. Szombat reggel hatkor keltem, mert persze nem pakoltam össze este (senki se tette), plusz nugetts-eket akartam sütni az útra. Fél nyolckor akartunk elindulni, nyolc után sikerült. A késés ellenére nagyon jó hangulata volt a reggelnek, a finom illatok a konyhában, a napfelkelte, az egyre csak gyűlő csomagok a nappaliban (pedig csak három napra mentünk), a fel-alá rohangáló emberek, majdnem mint a Reszkessetek betörőkben, és ahogy a cigifüst jóformán megállt a levegőben és átsütött rajta a nap... Három-három és fél óra alatt értünk Shannonba, közben megálltunk enni-inni-pisilni-kávézni-tankolni, és elkövettük azt az óriási hibát, hogy éhesen mentünk be a skanzenbe, mert azt hittük kb. két órát töltünk majd benn, ebből aztán négy és fél lett. Hozzá kel tennem, hogy én tavaly karácsonykor már voltam ott, de annyira tetszett, hogy nem haboztam, amikor kiderült, hogy kurva drága a belépő. Ellentétben a többiekkel, akik közül hárman nagyon húzták a szájukat, de végül bejöttek. Részletesen végigjártunk és lefotóztunk mindent, bevettünk egy várat, elkommunikálgattunk az állatokkal, de a végére én már nagyon rosszul voltam. Alacsony vérnyomásom okán ha nem eszem vagy kávézom, hajlamos vagy szédülni és/vagy elájulni, és a Bunratty kastély csigalépcsőin meg is szédültem rendesen, ráadásul épp egy középkori bankett előkészületeinek is tanúi lehettünk: pazar illatok lengték körbe az egész várat, ami csak méginkább megnehezítette a dolgunkat. Látszott is mindenkin, hogy feszült, Ildi egyébként is kicsit hisztis volt, úgyhogy amikor az egyik lépcsőn felfelé én mentem elöl, hirtelen szembejött egy csapat gyerek és meg kellett állnom, és amikor visszafordultam, hogy szóljak a többieknek, hogy húzódjanak arrébb, véletlenül a könyökömmel orrbavágtam Ildit. Tényleg véletlen volt (eleve hogy lehetett volna már szándékos?) és háromszor bcsánatot kértem, de láttam Ildin, hogy legszívesebben leüvöltené a fejem, épp hogy nem kezdett el káromkodni. Amikor visszaértünk a kocsihoz, mindenki úgy kezdett el enni, mintha hetek óta éheznénk.
Továbbautókáztunk Killarney felé, hogy elfoglaljuk szállásunkat, ami messze jobb hostel volt, mint a belfasti. Egy hatágyas szobánk volt és egy plusz lakótársunk, egy elég fura nő, aki szerintem az egész napját a szobában töltötte. Pont naplementekor elindultunk sétálni, hogy megnézzük a közeli tavat, de annak ellenére, hogy tényleg egy köpésre volt, egyszerűen nem lehetett sehol se lejutni, csak egy sokkal messzebbi pontján. Mindenesetre a séta jó volt, csináltam sok-sok nagyon giccses képet, majd feltöltöm őket. Útba ejtettünk egy templomot is, mert Ildi mindenáron misére akart menni. A szombat estire és a vasárnap reggelire is. Már akkor előjött egy kelemetlen beszélgetés, hogy most ki mit csinál és hova megy, mert nem vagyuk összekötve, de végül mindenki csak visszament a szállásra, Ildiék meg misére, mialatt mi hárman egy kicsit átbeszéltük a dolgokat. Szar volt a helyzet, mert Ildi néha az agyamra ment, de nem akartam visszaszólni neki, hiszen ők fizették nekem az utazást. Ági szerint nem kellene ezzel törődnöm, mert nem azért fizettek, hogy én úgy viselkedjek, ahogy gondolom hogy ők elvárják tőlem. Abban maradtunk, hogy amíg Ildiék misén lesznek vasárnap reggel, addig mi megnézzük Killarney-t, az őket úgyse érdekli annyira. Ildi elég rosszul fogadta a hírt, jó hogy nem vetette a szemünkre, de hát nem fogunk addig a szálláson ülni és várni rájuk.
Másnap így is történt, hétkor keltünk, reggeliztünk, beautóztunk a városba, megkávéztunk egy kúton, megnéztünk egy gyönyörű templomot, néhány kirakatot, lovaskocsikat, aztán visszamentünk Ildiékért és kirándultunk a nemzeti parkban. Sajnos az aksim még a kocsinál lemerült, úgyhogy a gépet már nem is vittem magammal, de a többiek fotóztak. Többek közt engem is, de azokat még cenzúrázni fogom. Aznap teljesen elfáradtam, de este még a többiek el akartak menni egy pubba. Mármint arról volt szó és én tényleg azt hittem pubba megyünk, ezért még ettem is előtte a szálláson. Menet közben kiderült, hogy ők enni is akarnak, ezért egy étterembe mentünk. Ezzel aztán volt némi problémám. Eleve elég hülyén jött ki, hogy a többiek ott kajáltak, én meg ültem a söröm mellett. Egyrészt nem akartam olyan kurva sok pénzt kidobni, másrészt akkorra már tele volt a hasam, harmadrészt nagyon nem vagyok sznob, tekintve hogy gimnáziumi éveimet a Majori Fasor szocreál kocsmában töltöttem, de mégis arra neveltek, hogy ha étterembe megyek, ott viselkedjek. Nagyon gonosz amit mondok, de a többiek nagyon nem tudtak viselkedni és ez engem nagyon felbosszantott. Eleve melegítőben voltak, aztán végighallgattam a kissé fura és erőszakos véleményüket a borravalóról, meg voltak ilyen kis apróságok, ami nem nagy dolog, de egy étteremben akkor sem csinálunk ilyeneket. Akkor rendkívüli módon kiakadtam és a hostelbe érve egyik cigiről a máskra gyújtottam rá.
Harmadnap kilenckor terveztünk elindulni, de hat perces késésben voltunk, ami viszont hihetetlen teljesítmény volt tőlünk. A tengerpart felé vettük az irányt, átkompoztunk a Shannon torkolatán, fél óránként ettünk, majd megálltunk beachelni egy kicsit, vannak rólam képek, amint mezítláb rohangálok a vízben, szóval ha eddig nem fáztam fel, akkor most biztosan. Egy pár kilométerrel arrébb megtekintettük a Moher sziklákat, ettünk madártej ízű fagyit és vettem Ishka nevű vizet (ezt csak a Star Trekesek értik). Hazafelé megálltunk valami noname városban, enni, természetesen. A meki zárva volt, ezt eléggé zokon vettünk, főleg hogy közben zuhogott az eső, de már messziről láttuk a Burger King villódzó OPEN feliratát. Kétszer próbáltunk bejutni zárt ajtókon keresztül. Aztán sikeresen hozzájutottunk a burgereinkhez, kaja után pedig kimentem az épület elé cigizni, és megéltem a legtökéletesebb befejezést az úthoz: odajött hozzám egy hatalmas fehér szakállal rendelkező figura (nemmellesleg piros kabát volt rajta :P) és elkezdett velem beszélgetni. Kérdezgetett, hogy mit csinálok itt, mit dolgoztam, mondta, hogy a nővére Budapesten él az ötödik kerületben :) Az volt a legfurább, hogy ez egyáltalán nem olyan beszélgetés volt, mint amik Magyarországon estek meg velem, ha öreg fószerek a közelembe jöttek. Ez egyszerűen megnyugtatóan barátságos volt. Tudtam, hogy a pasi nem közeledni akar, csak beszélgetni, mert az írek ilyenek, és ezt nagyon fogom hiányolni otthonról, hogy valaki odajöjjön, mert látja hogy egyedül vagy és minden hátsó szándék nélkül elcsevegjen veled az időjárásról és a gazdasági helyzetről.
Dióhéjban ennyi, de a képek és a videok szerintem magukért beszélnek, mindjárt feltöltöm őket.
Továbbautókáztunk Killarney felé, hogy elfoglaljuk szállásunkat, ami messze jobb hostel volt, mint a belfasti. Egy hatágyas szobánk volt és egy plusz lakótársunk, egy elég fura nő, aki szerintem az egész napját a szobában töltötte. Pont naplementekor elindultunk sétálni, hogy megnézzük a közeli tavat, de annak ellenére, hogy tényleg egy köpésre volt, egyszerűen nem lehetett sehol se lejutni, csak egy sokkal messzebbi pontján. Mindenesetre a séta jó volt, csináltam sok-sok nagyon giccses képet, majd feltöltöm őket. Útba ejtettünk egy templomot is, mert Ildi mindenáron misére akart menni. A szombat estire és a vasárnap reggelire is. Már akkor előjött egy kelemetlen beszélgetés, hogy most ki mit csinál és hova megy, mert nem vagyuk összekötve, de végül mindenki csak visszament a szállásra, Ildiék meg misére, mialatt mi hárman egy kicsit átbeszéltük a dolgokat. Szar volt a helyzet, mert Ildi néha az agyamra ment, de nem akartam visszaszólni neki, hiszen ők fizették nekem az utazást. Ági szerint nem kellene ezzel törődnöm, mert nem azért fizettek, hogy én úgy viselkedjek, ahogy gondolom hogy ők elvárják tőlem. Abban maradtunk, hogy amíg Ildiék misén lesznek vasárnap reggel, addig mi megnézzük Killarney-t, az őket úgyse érdekli annyira. Ildi elég rosszul fogadta a hírt, jó hogy nem vetette a szemünkre, de hát nem fogunk addig a szálláson ülni és várni rájuk.
Másnap így is történt, hétkor keltünk, reggeliztünk, beautóztunk a városba, megkávéztunk egy kúton, megnéztünk egy gyönyörű templomot, néhány kirakatot, lovaskocsikat, aztán visszamentünk Ildiékért és kirándultunk a nemzeti parkban. Sajnos az aksim még a kocsinál lemerült, úgyhogy a gépet már nem is vittem magammal, de a többiek fotóztak. Többek közt engem is, de azokat még cenzúrázni fogom. Aznap teljesen elfáradtam, de este még a többiek el akartak menni egy pubba. Mármint arról volt szó és én tényleg azt hittem pubba megyünk, ezért még ettem is előtte a szálláson. Menet közben kiderült, hogy ők enni is akarnak, ezért egy étterembe mentünk. Ezzel aztán volt némi problémám. Eleve elég hülyén jött ki, hogy a többiek ott kajáltak, én meg ültem a söröm mellett. Egyrészt nem akartam olyan kurva sok pénzt kidobni, másrészt akkorra már tele volt a hasam, harmadrészt nagyon nem vagyok sznob, tekintve hogy gimnáziumi éveimet a Majori Fasor szocreál kocsmában töltöttem, de mégis arra neveltek, hogy ha étterembe megyek, ott viselkedjek. Nagyon gonosz amit mondok, de a többiek nagyon nem tudtak viselkedni és ez engem nagyon felbosszantott. Eleve melegítőben voltak, aztán végighallgattam a kissé fura és erőszakos véleményüket a borravalóról, meg voltak ilyen kis apróságok, ami nem nagy dolog, de egy étteremben akkor sem csinálunk ilyeneket. Akkor rendkívüli módon kiakadtam és a hostelbe érve egyik cigiről a máskra gyújtottam rá.
Harmadnap kilenckor terveztünk elindulni, de hat perces késésben voltunk, ami viszont hihetetlen teljesítmény volt tőlünk. A tengerpart felé vettük az irányt, átkompoztunk a Shannon torkolatán, fél óránként ettünk, majd megálltunk beachelni egy kicsit, vannak rólam képek, amint mezítláb rohangálok a vízben, szóval ha eddig nem fáztam fel, akkor most biztosan. Egy pár kilométerrel arrébb megtekintettük a Moher sziklákat, ettünk madártej ízű fagyit és vettem Ishka nevű vizet (ezt csak a Star Trekesek értik). Hazafelé megálltunk valami noname városban, enni, természetesen. A meki zárva volt, ezt eléggé zokon vettünk, főleg hogy közben zuhogott az eső, de már messziről láttuk a Burger King villódzó OPEN feliratát. Kétszer próbáltunk bejutni zárt ajtókon keresztül. Aztán sikeresen hozzájutottunk a burgereinkhez, kaja után pedig kimentem az épület elé cigizni, és megéltem a legtökéletesebb befejezést az úthoz: odajött hozzám egy hatalmas fehér szakállal rendelkező figura (nemmellesleg piros kabát volt rajta :P) és elkezdett velem beszélgetni. Kérdezgetett, hogy mit csinálok itt, mit dolgoztam, mondta, hogy a nővére Budapesten él az ötödik kerületben :) Az volt a legfurább, hogy ez egyáltalán nem olyan beszélgetés volt, mint amik Magyarországon estek meg velem, ha öreg fószerek a közelembe jöttek. Ez egyszerűen megnyugtatóan barátságos volt. Tudtam, hogy a pasi nem közeledni akar, csak beszélgetni, mert az írek ilyenek, és ezt nagyon fogom hiányolni otthonról, hogy valaki odajöjjön, mert látja hogy egyedül vagy és minden hátsó szándék nélkül elcsevegjen veled az időjárásról és a gazdasági helyzetről.
Dióhéjban ennyi, de a képek és a videok szerintem magukért beszélnek, mindjárt feltöltöm őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése