Csupán két óra alatt el is jutottam tegnap Tallaght-ba Albert Ágiékhoz, ebből legalább fél órát az esőben ácsorogva töltöttem, fincsi volt. Luca mindenáron iskolásat akart játszani, ami abból állt, hogy nekem az 1-től 10-ig skálán összeadásokat kellett írnom. Miért van az, hogy a gyerekek nem szeretnek iskolába járni, de otthon azt imitálják, hogy iskolában vannak...? Emmával 16-szor megnéztük Franklin, a teknős kalandjait (legalábbis nekem 16-nak tűnt), aztán hazajött Csaba, aki olyan fura volt. Lehet hogy írtam anno, már nem igazán emlékszem, de az elején úgy éreztem, hogy nem nagyon kedvel engem. Mindig olyan tartózkodó volt és szűkszavú, még a sok unicum ellenére is, úgyhogy egy időben csak úgy mentem át, hogy eljöttem, mielőtt ő hazaért volna. Tegnap viszont a szokásos három unicuma után leült velem szemben az asztalhoz és elkezdett kérdezgetni, aztán sztorizgattunk, hogy milyen béna fordításokat kapott régen, rengeteget röhögtünk, én már-már sírtam a röhögéstől, közben gurítottuk le a cider-eket. Szintén nem emlékszem, hogy említettem-e már, de Ági és Csaba házasságában volt egy-két affér, ami a mai napig meglátszik rajtuk, de tegnap sokkal közvetlenebbek voltak egymással is, nagyon jó volt látni. Aztán kimentem cigizni az erkélyre, de már meg sem kérdeztem Csabát, hogy kijön-e, mert otthon nem szokott rágyújtani, de aztán egyszer csak ott termett, lefolytattunk egy öngyújtó kontra gyufa vitát, aztán Ági (!) is kijött egy cigire, pedig ő tényleg csak ilyen alkalmi dohányos. Megvitattuk a magas rezsi problémáját és mintha közben azt is láttam volna (vagy a cider láttatta velem), hogy egy kicsit egymáshoz bújtak. Annyira szeretném hinni, hogy egyszer rendeződnek köztük a dolgok, mert nagyon nagyon fontosak nekem, és bevallom őszintén, egy kicsit úgy érzem, hogy a sok-sok látogatásomnak és jelenlétemnek igenis köze van ehhez a változáshoz.
Luca megkérdezte Ágit, hogy ugye emlékszik, amikor egyszer én vittem iskolába és én is mentem érte délután (Ági beteg volt és felajánlottam ezt a kis segítséget), és hogy nem lehetne-e ezt még egyszer megismételni... :) Én mondtam, hogy részemről semmi akadálya, időm, mint a tenger, Ági pedig kapva az alkalmon hozzátette, hogy akkor ott is aludhatnék. Még mindig szokatlan, hogy ennyire ragaszkodnak hozzám. Amikor a Spectrumban dolgoztam, ami tőlük egy köpésre van, de nekem Lucanból két órát kellett utaznom reggelente, akkor is náluk aludtam egyszer, és ez valamiért nagy örömmel töltötte el őket. Tény, hogy én is szeretek náluk lenni, mert egyszerűen annyira otthon érzem magam a lakásukban. Egy kicsit a megnyugvást és a biztonságot jelenti számomra, ami félig-meddig azért is lehet, mert azokban a zűrzavaros novemberi napokban náluk laktam pár napig, amíg nem volt hová mennem.
A hazafele út kisebb kábulatban telt, csak néztem ki a fejemből, egy és ugyanazon dolgon gondolkodva végig, mert bármit láttam, arról az jutott eszembe. Két tagadhatatlan jele volt annak, hogy nem vagyok józan: az egyik, hogy nem fáztam, pedig szoknyában voltam, hideg volt és esett, a másik meg hogy több órányi ácsorgás után sem fájt a lábam a magassarkú csizmában. Sőt, mikor leszálltam a buszról, olyan könnyednek éreztem a lépteimet, mintha nem is sétálnék, hanem legalábbis lebegnék. Még rágyújtottam egy cigire amíg sétáltam és egy kissé ironikus módon a szomszédban lévő anglikán templom kapujában hajítottam el a csikket. Boldog voltam és türelmetlen. Legalábbis erre a két érzésre emlékszem. Fura dolog ez a cider, pedig nem is szeretem.
Ja és megtudtam, hogy Albert Ágiék június végén Magyarorszgára utaznak egész nyárra, úgyhogy gyakran tudunk majd találkozni.
Most reggel, melőtt Robi és Ildi elindult volna dolgozni, Robi kérdezte, hogy van-e még banánjuk, mert mindig eszik egyet, mikor beérnek a Breeo-ba, de Ildi mondta, hogy nincs. Robi kérdezte, hogy biztos, a táskában sincs egy utolsó darab? Nem, nincs. Úgyhogy felajánlottam neki egyet saját sok banánomból, amit először nem fogadott el, de végül egy jóllakott óvodás vigyorával közölte, hogy "na jó" :) Tudom, hogy ez tényleg egy apróság, de annyira örültem, hogy valamit én is tudtam adni nekik, miután pofátlanul sokat használom a gépüket.
Ezen kívül itthon nem történt az égegyadtavilágon semmi érdekes. Ma reggel cigizés közben olyan pofátlanul hangosan csiripeltek a madarak, hogy az szerintem már csendháborításnak minősül.
Na még eszembe jutott két dolog.
Az egyik egy reklám volt, amit a DART hídján láttam meg: "North cider or South cider?" Szellemes :)
A másik azoknak a furcsa embereknek a listája, akiket a közelmúltban láttam itt-ott a városban. Egyszer láttam a buszról, amint leszállt egy pasi, nem merném megkockáztatni hogy megtippeljem, melyik országból jött, de a sötét bőre alapján egész biztosan nem tősgyökeres ír volt. Ahogy lelépett, véletlenül belerúgott egy üres kólás flakonba, aztán lehajolt, felvette és kidobta a kukába.
Volt egy nő, aki babakocsiban tolta a gyerekét, csinos volt és igényes, de olyan pia szaga volt, mint egy rossz csövesnek, és ha nincs a babakocsi, eldőlt volna, mint egy zsák krumpli.
Szandrának: láttam egy srácot, akinek seggig érő rasztája volt.
Végül pedig tegnap este ugyanott szálltam le, ahol egy ikerpár is, két szőke 17 év körüli srác. Nem tudom miért, de számomra ikreket látni mindig gyönyörűség. Sokkal magabiztosabban járnak-kelnek a világban, mint más emberek, mert ők soha nincsenek egyedül. Valahogy emiatt mindig is vágytam egy ikertestvérre. Ne értsétek félre, egyáltalán nem kezelem úgy az ikreket, mintha egyazon személy volnának, volt szerencsém nyolc évig egy osztályba járni egy ikerpárral, akik ég és föld voltak, és annak ellenére, hogy folyton megpróbálták felülmúlni egymást és gyakran össze is kaptak valamin, mégis ott volt köztük az az érzés, hogy ők ikrek, és ez nagyon szorosan összeköti őket.
Luca megkérdezte Ágit, hogy ugye emlékszik, amikor egyszer én vittem iskolába és én is mentem érte délután (Ági beteg volt és felajánlottam ezt a kis segítséget), és hogy nem lehetne-e ezt még egyszer megismételni... :) Én mondtam, hogy részemről semmi akadálya, időm, mint a tenger, Ági pedig kapva az alkalmon hozzátette, hogy akkor ott is aludhatnék. Még mindig szokatlan, hogy ennyire ragaszkodnak hozzám. Amikor a Spectrumban dolgoztam, ami tőlük egy köpésre van, de nekem Lucanból két órát kellett utaznom reggelente, akkor is náluk aludtam egyszer, és ez valamiért nagy örömmel töltötte el őket. Tény, hogy én is szeretek náluk lenni, mert egyszerűen annyira otthon érzem magam a lakásukban. Egy kicsit a megnyugvást és a biztonságot jelenti számomra, ami félig-meddig azért is lehet, mert azokban a zűrzavaros novemberi napokban náluk laktam pár napig, amíg nem volt hová mennem.
A hazafele út kisebb kábulatban telt, csak néztem ki a fejemből, egy és ugyanazon dolgon gondolkodva végig, mert bármit láttam, arról az jutott eszembe. Két tagadhatatlan jele volt annak, hogy nem vagyok józan: az egyik, hogy nem fáztam, pedig szoknyában voltam, hideg volt és esett, a másik meg hogy több órányi ácsorgás után sem fájt a lábam a magassarkú csizmában. Sőt, mikor leszálltam a buszról, olyan könnyednek éreztem a lépteimet, mintha nem is sétálnék, hanem legalábbis lebegnék. Még rágyújtottam egy cigire amíg sétáltam és egy kissé ironikus módon a szomszédban lévő anglikán templom kapujában hajítottam el a csikket. Boldog voltam és türelmetlen. Legalábbis erre a két érzésre emlékszem. Fura dolog ez a cider, pedig nem is szeretem.
Ja és megtudtam, hogy Albert Ágiék június végén Magyarorszgára utaznak egész nyárra, úgyhogy gyakran tudunk majd találkozni.
Most reggel, melőtt Robi és Ildi elindult volna dolgozni, Robi kérdezte, hogy van-e még banánjuk, mert mindig eszik egyet, mikor beérnek a Breeo-ba, de Ildi mondta, hogy nincs. Robi kérdezte, hogy biztos, a táskában sincs egy utolsó darab? Nem, nincs. Úgyhogy felajánlottam neki egyet saját sok banánomból, amit először nem fogadott el, de végül egy jóllakott óvodás vigyorával közölte, hogy "na jó" :) Tudom, hogy ez tényleg egy apróság, de annyira örültem, hogy valamit én is tudtam adni nekik, miután pofátlanul sokat használom a gépüket.
Ezen kívül itthon nem történt az égegyadtavilágon semmi érdekes. Ma reggel cigizés közben olyan pofátlanul hangosan csiripeltek a madarak, hogy az szerintem már csendháborításnak minősül.
Na még eszembe jutott két dolog.
Az egyik egy reklám volt, amit a DART hídján láttam meg: "North cider or South cider?" Szellemes :)
A másik azoknak a furcsa embereknek a listája, akiket a közelmúltban láttam itt-ott a városban. Egyszer láttam a buszról, amint leszállt egy pasi, nem merném megkockáztatni hogy megtippeljem, melyik országból jött, de a sötét bőre alapján egész biztosan nem tősgyökeres ír volt. Ahogy lelépett, véletlenül belerúgott egy üres kólás flakonba, aztán lehajolt, felvette és kidobta a kukába.
Volt egy nő, aki babakocsiban tolta a gyerekét, csinos volt és igényes, de olyan pia szaga volt, mint egy rossz csövesnek, és ha nincs a babakocsi, eldőlt volna, mint egy zsák krumpli.
Szandrának: láttam egy srácot, akinek seggig érő rasztája volt.
Végül pedig tegnap este ugyanott szálltam le, ahol egy ikerpár is, két szőke 17 év körüli srác. Nem tudom miért, de számomra ikreket látni mindig gyönyörűség. Sokkal magabiztosabban járnak-kelnek a világban, mint más emberek, mert ők soha nincsenek egyedül. Valahogy emiatt mindig is vágytam egy ikertestvérre. Ne értsétek félre, egyáltalán nem kezelem úgy az ikreket, mintha egyazon személy volnának, volt szerencsém nyolc évig egy osztályba járni egy ikerpárral, akik ég és föld voltak, és annak ellenére, hogy folyton megpróbálták felülmúlni egymást és gyakran össze is kaptak valamin, mégis ott volt köztük az az érzés, hogy ők ikrek, és ez nagyon szorosan összeköti őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése