Tartoztam már az ördögnek olvasóimnak ezekkel a bejegyzésekkel, mert Hollandia nagyon jó és nagyon eseménydús volt. Napokra bontva fogom elmesélni, mert így talán átláthatóbb (nekem is, nektek is).
Rohadt korán, fél hétkor indult a gépünk, ami azt jelentette, hogy nekem háromnegyed négykor kellett elindulnom otthonról. Mivel aznap este álltam neki bepakolni, hajat mosni, készülődni az útra, ezért egyetlen órát tudtam aludni. Azt is minek. De érdekes, hogy most nem volt utazás előtti parám, mint máskor. Talán azért, mert egyrészt már sokat utaztam, másrészt most nem egyedül mentem, harmadrészt mert Geri mellett biztonságban érzem magam amúgy is.
Na átcaplattam Gerihez az egyébként meglepően könnyű szabvány kisbőröndömmel (szerencsére nem kellett sok mindent pakolnom, gyakorlatilag csak ruhát, mert törölközőt, tusfürdőt, ilyeneket kaptunk helyben), és ment kicsit a feszkó az apukája részéről, hogy induljunk minél hamarabb, nehogy lekéssük a gépet. Hiába próbáltam elmagyarázni, hogy az online becsekkolásnak éppen az a lényege, hogy ne kelljen 2-3 órát a reptéren tölteni, viccesen odaszúrt, hogy hát nem vagyok egy szívbajos alkat. True. Gerihez érve még betoltam egy kis kenyeret házikolbásszal, mert rájöttem, hogy rohadt éhes vagyok, nem ettem, és nem is fogok, mert nincs nálam kaja, a reptéren meg nem akarok venni. Háromnegyed öt körül érkezett az apukája, hogy kivigyen minket a reptérre (én megoldottam volna BKV-val is, de mivel ez volt Geri első repülése, inkább gondoskodtak arról, hogy minden zökkenőmentes legyen), és elkísért minket Fridi is, Geri barátnője. Kocsiból kiszállva könnyes búcsú (már nem tőlem, én nem hiányoztam senkinek öt napig), irány az ellenőrzés, Geri egy életre megtanulta, mennyi mindent pakoljon a nadrágzsebébe egy repülőútra. Annyira időben voltunk, hogy még várnunk is kellett itt-ott, de legalább nem volt kapkodás, és a régi Ryanair-es utakkal ellentétben volt kiadott helyünk és nem kellett könyöklős-székfoglalós harcot vívnunk száz másik emberrel.
Nagyjából abban a percben aludtunk el, ahogy a gép elemelkedett a földről, és landoláskor ébredtünk, így az egy egész órányi alvásomhoz hozzácsaptam még másfelet. Az eindhoveni reptér elég pici, úgyhogy nagyon hamar kijutottunk, még belefért egy gyors cigi, mielőtt Edit, Geri nagynénje, felvett minket kocsival és hazavitt a heeze-i otthonukba. Ott kaptunk egy igencsak kiadós reggelit, beszélgettünk, megismerkedtem Hankkel, Edit férjével, akivel angolul beszélgettem, és 11 körül elmentünk aludni, mert Geri egyenesen melóból jött, tehát ő a repülőúton kívül semmit se aludt. Háromig kaptunk időt a csendes pihenőre, aztán Edit elvitt minket Geldropba várost nézni és kávézni. Láttunk egy kisebb kastélyt és egy gyönyörű parkot, bár akkor még nem sejtettem, hogy Hollandiában akárhova megy az ember, gyönyörű parkokat talál.
Ezután Hank vitt el minket autós kirándulásra a környéken, egy csomó kis falut bejártunk, amik valami elképesztően gyönyörűek voltak. A vidéki Hollandiában minden-egyes-kert ápolt és rendezett, de nem olyan osztrákosan, mert nincsenek kerti törpék meg porcelán hattyúk, hanem csak jól válogatják össze és gondozzák a növényeket. És a fű nagyon zöld. Mint Írországban. Ez a zöldnek egy egészen másfajta dimenziója. Mint utólag megtudtuk egyébként, nem maguk a holland lakók ilyen kertészkedő kedvűek, hanem a legtöbbjüknek kertésze van, de ebből meg arra jutottunk, hogy akkor kurva sok kertész van Hollandiában. Ez ilyen nemzeti szakma lehet, mint Albániában a pékek.
Hank az egész környék történetét elmesélte, Geri az anyósülésről háromszáz fotót készített, én meg csak ültem hátul és tátottam a számat. Hazaérve Edit bolognaival várt minket, és esküszöm, még életemben nem ettem ilyen jó bolognait, kénytelen leszek változtatni a receptemen. Lefekvés előtt Hank a neten megvette nekünk a másnapi kombinált busz-vonat-belépő jegyeinket, és ki is nyomtatta, így aztán sehol sem kellett sorban állnunk, és elég gazdaságos is volt ez az összevont jegy. Az elalvással szerintem egyikünknek sem volt problémája, egy forró zuhany után beájultam Ákos gyerekkori szobájának hihetetlenül kényelmes ágyába (Editnek és Hanknek három felnőtt fia van, Miklós, Tim és Ákos) és nagyon mély, álmatlan álomba merültem.
(Fényképeket majd később mellékelek a bejegyzéshez, mert azok az otthoni gépemen vannak.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése