Megint sikerül jó későn lefeküdnöm. Ráadásul ennek az estének semmi értelme sem volt. Fáradt vagyok, fáj a hasam, kiég a szemem... Jaj de utálom ezt. És jaj de utálom a neten élni az életem. Én miért nem tanulok a hibáimból? Miért követem el ugyanazokat újra és újra? Elvileg az emberek élnek, tapasztalnak, a tapasztalatokat pedig megőrzik, hogy legközelebb jobban csinálják. Egy gyereknek hiába mondják, hogy fiam ne menj neki a falnak, mert fájni fog, a gyerek nekimegy. De aztán egy életre megjegyzi, hogy ne menjen neki a falnak. Én nem, én nekimegyek egyszer, elfordulok, de mikor újra a falra nézek, egyszerűen elfelejtem, hogy öt perce még sajgott a koponyám és nekimegyek megint. Oké, ez egy borzasztóan rossz hasonlat, de a lényeg megvan, egy evolúciós zsákutca vagyok. Ráadásul pont ma kell lelkiznem valakivel, aki kb. két napot töltött kapcsolat nélkül az elmúlt évben és arról panaszkodik, hogy alkalmatlan bármiféle kapcsolatra... Istenem, nem tudom, mikor adtam utoljára ilyen sablonos válaszokat. Ami persze annyira nem fair, hiszen ez az ember számít rám, én pedig nem tudok felülemelkedni a saját kicsinyes problémáimon. Nekem még ez se megy. Úgy szeretnék segíteni rajta, de nagyon rossz napot választott, hogy erről a témáról beszéljünk. Úúúúúúúú de utálom most magamat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése