2009. április 9., csütörtök

Sagrada familia

Nem vagyok babonás, csak egy kabalabugyim van, abban járok vizsgázni. A vizsgák időpontját pedig nem írom fel soha sehova, fejben tartom, mert ha felírom, nem fog sikerülni. Szóval nem vagyok babonás. De ha varjak repkednek a fejem fölött, az nem jó. Ha pedig sirályok (mert idáig bebumliztak a tengerpartról), az jó. Ma varjak vannak terítéken, remélem nem gyújtom magamra a házat véletlenül.
A tegnapi kiakadásomat tekintsük meg-nem-történtnek. Szar ez a helyzet. Remélem a hétvégi kiruccanás oldani fog mindenkin. Nem akarom, hogy ilyen viszonyban váljunk el egymástól. Hat hónapig együtt éltünk, tudunk egymásról mindent, egymás agyára megyünk és mégis együtt töltjük a szabadidőnket... Jobb mint egy család. Illetve, néha olyanok is vagyunk, mint egy család. Ildi a gondoskodó anyuka, megkérdezi, hogy reggeliztél-e rendesen, van-e rajtad dupla zokni és tízre érjél haza. Ne állj szóba idegenekkel. Robi tipikus tévé előtt ülő férj, néha ránk szól, hogy fogjuk már be, egy pirítóst nem tud megcsinálni egyedül, keveset beszél, de ha megszólal, annak sólya van. Ági lehetne a nővérem, akivel nonstop tépjük egymás haját, oltogatjuk a másikat, összeverekszünk a kocsi hátsó ülésén (mint az előfordult már...). Peti a báty, sokat tanul (tényleg), allergiás arra, ha valaki kölcsönkéri a cuccait, a maga módján szeret engem, de ezt csak ritkán mondja ki. És én, én vagyok a legkisebb, bármi történik, arról én tehetek, engem lehet közös erővel szopatni, a többiekhez képest műveletlen vagyok, buta és szeleburdi :P
Na ezzel az emlékkel szeretnék elmenni, nem azzal, hogy fújunk egymásra, mint a macskák.

Nincsenek megjegyzések: