És akkor a magyarázat. Persze már sokan rájöttetek ennek a drasztikus költöztetésnek az okára, tulajdonképpen nem tudom, miért csodálkoztam ezen, csupa okos ember vagytok :) Azért is merem ideírni most ezt a kis történést, mert nyilvánvalóan azok érdeklődtek, akik megkapták a meghívókat és valljuk be, egyszerűbb egyszer leírni a dolgot. Lustaság és nem-akarok-többet-beszélni-róla.
Szombat reggel kilenckor félálomban lebucskáztam a konyhába, Peti és Ági a konyhaasztalnál ültek. Peti megkérdezte, hogy leszedtem-e youtube-ról a videókat. Gondolkodás nélkül rávágtam, hogy igen, pedig nem. Hiba volt. Teljes mértékben elismerem, hogy hazudtam és erre nincs mentség. Kiakadt, hogy tudja, hogy nem szedtem le, megtalálta őket és a blogomat is. Szedjem le őket azonnal, ne írjak róla ilyeneket a blogomba (nem tudom, mire gondolt pontosan vagy hogy mennyit olvasott el), ő nem a neten éli az életét (finoman utalva arra, hogy az én életem sekélyes, amiért az interneten próbálom fenntartani a baráti kapcsolataimat kétezer kilométer messziről), valamint hogy a videók degradálóak voltak (ő fogalmazott így), főleg az, amelyiken énekel. Illetve nem, de mindegy. Hmm... őszintén szólva ezt nem értem. Nem tudom, ki látta azokat a videókat, de jóformán nincs rajtuk semmi, csak hogy "jaj, Csenge már megint videózik" és "jaj, kapcsold ki a kamerát". Szerintem ez egy külső szemlélő számára nem élvezet, sőt, nem mozgat meg benne jóformán semmit, megnézitek őket, mert én csináltam és érdeklődtök kis életem felől. Azt se tudjátok ki ő és feltehetőleg soha nem is fogtok találkozni vele, szóval édes mindegy, hogy mit gondoltok róla, nem beszélve azokról, akik mondjuk véletlenül akadnak rá youtube-on. Ha esetleg beszélnek magyarul. Ha pedig netalántán Peti egyik ismerőse találná meg a nagy büdös véletlenben, akkor ő - he or she - úgyis ismeri Petit és nem egy ilyen videó alapján fogja megítélni.
Ezek csak az én érveim, nem szentírás és nem kell egyetérteni vele, sőt, nem is mondtam Petinek. Mondjuk jóformán meg se tudtam szólalni. Ijesztő volt. Nem kiabált, de remegett a hangja, simán el tudtam volna képzelni, hogy hozzámvág egy poharat. Ja és hogy le vagyok tiltva a gépükről. Ági csak ült mellette csöndben és annyit mondott a végén, hogy "Nem tudom, hogy várhatnád el ezek után, hogy egyetlen szavadat is elhigyjük. Szerintem gondolkodj el ezen." Elhihetitek, elég sokat gondolkodtam rajta. Továbbra sem tagadom, hogy hibás vagyok, de... Overreaction. Akkor és ott én is úgy éreztem, hogy a világ legborzasztóbb tettét követtem el, de amikor elmeséltem Albert Áginak, az egész olyan nevetségesen hangzott, ahogy a szavak elhagyták a számat. Ez nem csökkenti a haragjukat vagy a sértettségüket, de számomra annyira abszurd. Persze ezt a hajamra kenhetem és semmiféle szándékomban nem áll kimagyarázni magam előttük. Az eset óta nem beszéltünk, igazából nem is találkoztunk. Én feljöttem a szobámba és igyekeztem csak akkor lemenni a konyhába, amikor tudtam, hogy ők nincsenek ott. Lecsalt az éhség. Egyáltalán nem akarom továbbra is kerülni őket az elkövetkezendő 17 napban, de hagyni akartam egy kicsit leülepedni bennük a dolgokat. Ahogy így morfondíroztam rajta, a bocsánatkérésem nem lesz ömlengős, terjedelmes vagy védekező. Néha az egyszerűség gyönyörködtet. Most már csak a bátorságomat (a mit?) kell összeszednem és eléjük állnom.
Mindezt elmeséltem Ildinek és Robinak is, lelkiekben felkészülve a további kiakadásra, ám ők csak a vállukat vonogatták, hogy igazából nem értik, miért olyan nagy cucc ez, valaha valahol meg volt nekik a bogom címe (én magam adtam meg), de annyira nem érdekelte őket, hogy el is olvassák. A videók szerintük sem degradálóak, ám számukra marha viccesek, nyilván, mert ott voltak. Ez azért egy kicsit megnyugtató. Nem én őrültem meg teljesen.
Szombat reggel kilenckor félálomban lebucskáztam a konyhába, Peti és Ági a konyhaasztalnál ültek. Peti megkérdezte, hogy leszedtem-e youtube-ról a videókat. Gondolkodás nélkül rávágtam, hogy igen, pedig nem. Hiba volt. Teljes mértékben elismerem, hogy hazudtam és erre nincs mentség. Kiakadt, hogy tudja, hogy nem szedtem le, megtalálta őket és a blogomat is. Szedjem le őket azonnal, ne írjak róla ilyeneket a blogomba (nem tudom, mire gondolt pontosan vagy hogy mennyit olvasott el), ő nem a neten éli az életét (finoman utalva arra, hogy az én életem sekélyes, amiért az interneten próbálom fenntartani a baráti kapcsolataimat kétezer kilométer messziről), valamint hogy a videók degradálóak voltak (ő fogalmazott így), főleg az, amelyiken énekel. Illetve nem, de mindegy. Hmm... őszintén szólva ezt nem értem. Nem tudom, ki látta azokat a videókat, de jóformán nincs rajtuk semmi, csak hogy "jaj, Csenge már megint videózik" és "jaj, kapcsold ki a kamerát". Szerintem ez egy külső szemlélő számára nem élvezet, sőt, nem mozgat meg benne jóformán semmit, megnézitek őket, mert én csináltam és érdeklődtök kis életem felől. Azt se tudjátok ki ő és feltehetőleg soha nem is fogtok találkozni vele, szóval édes mindegy, hogy mit gondoltok róla, nem beszélve azokról, akik mondjuk véletlenül akadnak rá youtube-on. Ha esetleg beszélnek magyarul. Ha pedig netalántán Peti egyik ismerőse találná meg a nagy büdös véletlenben, akkor ő - he or she - úgyis ismeri Petit és nem egy ilyen videó alapján fogja megítélni.
Ezek csak az én érveim, nem szentírás és nem kell egyetérteni vele, sőt, nem is mondtam Petinek. Mondjuk jóformán meg se tudtam szólalni. Ijesztő volt. Nem kiabált, de remegett a hangja, simán el tudtam volna képzelni, hogy hozzámvág egy poharat. Ja és hogy le vagyok tiltva a gépükről. Ági csak ült mellette csöndben és annyit mondott a végén, hogy "Nem tudom, hogy várhatnád el ezek után, hogy egyetlen szavadat is elhigyjük. Szerintem gondolkodj el ezen." Elhihetitek, elég sokat gondolkodtam rajta. Továbbra sem tagadom, hogy hibás vagyok, de... Overreaction. Akkor és ott én is úgy éreztem, hogy a világ legborzasztóbb tettét követtem el, de amikor elmeséltem Albert Áginak, az egész olyan nevetségesen hangzott, ahogy a szavak elhagyták a számat. Ez nem csökkenti a haragjukat vagy a sértettségüket, de számomra annyira abszurd. Persze ezt a hajamra kenhetem és semmiféle szándékomban nem áll kimagyarázni magam előttük. Az eset óta nem beszéltünk, igazából nem is találkoztunk. Én feljöttem a szobámba és igyekeztem csak akkor lemenni a konyhába, amikor tudtam, hogy ők nincsenek ott. Lecsalt az éhség. Egyáltalán nem akarom továbbra is kerülni őket az elkövetkezendő 17 napban, de hagyni akartam egy kicsit leülepedni bennük a dolgokat. Ahogy így morfondíroztam rajta, a bocsánatkérésem nem lesz ömlengős, terjedelmes vagy védekező. Néha az egyszerűség gyönyörködtet. Most már csak a bátorságomat (a mit?) kell összeszednem és eléjük állnom.
Mindezt elmeséltem Ildinek és Robinak is, lelkiekben felkészülve a további kiakadásra, ám ők csak a vállukat vonogatták, hogy igazából nem értik, miért olyan nagy cucc ez, valaha valahol meg volt nekik a bogom címe (én magam adtam meg), de annyira nem érdekelte őket, hogy el is olvassák. A videók szerintük sem degradálóak, ám számukra marha viccesek, nyilván, mert ott voltak. Ez azért egy kicsit megnyugtató. Nem én őrültem meg teljesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése