Időnként - főleg hosszabb elmaradások után - komoly erőre van szükségem, hogy rávegyem magam egy újabb bejegyzésre. Kezdjük a fájdalmasabb részével. A Spectrum elhagyása utáni csütörtökön írtam Radeknek, hogy mit tervez péntekre, de nem válaszolt. Aznap este meglátogattam Zaneta-t, akinek elmeséltem a dolgot, és aki erősködött, hogy hívjam fel Radeket, mert lehet, hogy csak azért nem válaszol, mert nincs pénz a kártyáján. Nem tartottam, valószínűnek, de engedve a nálam erősebbeknek, felhívtam. Csörgettem sokáig, de nem válaszolt. Végül írtam még egy sms-t, hogy ha nem akar találkozni, akkor mondja azt. Erre azonnal jött a válasz, hogy nagyon sajnálja, de nem tudunk találkozni a héten, jövőhéten felhív. Nincsenek illúzióim arról, hogy valóban fel fog-e hívni, Tomasz mindössze annyi fűzött hozzá, hogy "Ha tényleg felhívna, te még komolyan találkoznál vele ezek után?".
Ez a mondat azon az ominózus délutánon hangzott el, amikor már-már nyáriasan meleg volt és voltam annyira merész, hogy kabát nélkül indultam el otthonról. Úgy terveztem, hogy csak beugrok a Noelbe és felugrom Albert Ágiékhoz, amiből végülis az lett, hogy Goska telefonált, hogy találkozzunk és menjünk ki a parkba inni. Egy icipicit feszélyezett a gondolat, hogy Írországban illegális közterületen alkoholt fogyasztani, de a harmadik sör után egészen feloldódtam. Később csatlakozott hozzánk Dawid is, akit viszont legalább háromszor kellett felhívni, hogy hajlandó legyen száz méterrel arrébb vonszolni a seggét, ugyanis kb. ennyire lakik a parktól. Valamint egy ír negyvenes pasi is odaült hozzánk, miután előtte egy órán át bámult minket. Kiderült, hogy nem tömeggyilkos, ám egy picit rámenős. Időközben egyre többet és többet ittam, az este végére majdhogynem teljesen kiütöttem magam, de amíg még tudtam értelmesen beszélni, elkövettem életem egyik legborzasztóbb telefonhívását, aminek valószínűleg még az ötlete sem merült volna fel bennem, ha nem vagyok tényleg teljesen elázva. Tudom, hogy ez nem mentség semmire, de ha tehetném, semmissé tenném az egészet, de legalábbis kitörölném a fejemből.
Szóval, járni még tudtam, és valószínűleg a pia gondoskodott arról is, hogy nem fagytam halálra, de legalábbis nem éreztem, ugyanis szoknyában voltam és kis topánkában, egy pulcsival. Hogy hogy kerültem Goskához, arról csak elmosódott képek vannak a fejemben. Tudom, hogy 50-es buszra szálltunk és felismertem a megállót, ahol leszálltunk, aztán felmentünk a lakásukba. Az épület tetején cigiztünk, ahonnan látni lehetett volna az egész belvárost, ha nem lett volna kurva nagy köd. Ja és valamikor beugrottunk egy boltba chipsért és cigiért. Megettünk egy mirelit pizzát, Goska exbarátja, Marcin (ő is) hozott nekünk még sört, aztán konferenciabeszélgetést folytattunk Tomasz-szal és Dawiddal Skype-on, valamint Goska és Marcin lefolytattak egy teljes körű veszekedést, szigorúan angolul, hogy én is értsem. Goska ekkor mesélte el, hogy azon az ominózus péntek estén lefeküdt Dawiddal (tudtam!), amitől Marcin kiakadt, hogy ez megcsalás, mire közbe mertem szólni, hogy de hát hónapok óta szakítottak, és ez így ment tovább hajnali kettőig, mikor is megszakadt az internet kapcsolat és aludni tértünk, de előtte Tomasz aggódva felhívott, hogy jól vagyunk-e, mert pont akkor szakadt meg a kapcsolat, amikor Goska a hülye exéről kezdett mesélni, nem sérültünk-e meg vagy valami... Ezt lerendezve nyugovóra tértünk, hárman, egy kétszemélyes ágyban. Vagy egy óráig nem bírtam elaludni Marcin furcsán ziháló lélegzésétől, aztán kedvesen megkértem, hogy ne taperoljon az éjszaka további részében. Másnap hétkor keltem, hogy elmenjek Tallaght-ba. A négy óra alvás utáni hangulatomon nem dobott, hogy olyan hideg volt, hogy látni lehetett a lehelletet, továbbra is szoknyában és kiscipőben. Goska elmondta, hogy merre kéne mennem, de hálistennek sikerült felismernem, hogy hol vagyok, ami a ködtől kifejezetten nem volt egyszerű, és így elkerültem, hogy hatalmasat kerüljek, és megcáloztam a Luast. Fél kilencre Albert Áginál voltam, segítettem neki az előkészületekben, ugyanis Luca sulijában nemzetközi napok voltak, minden nem ír gyereknek a szülei bemutattak valami nemzeti ételt (Ági a pogácsa és a vargabéles mellett döntött), én szervíroztam kis tányérkákban. Mire hazaértem, alig álltam a lábamon, meg akartam nézni este a Skins-t, de felmentem a szobámba telefonálni, és tíz perc múlva már az igazak álmát aludtam.
Ma megpróbáltam anyával beszélni telefonon, aki megkérdezte hogy vagyok, elkezdtem mesélni, aztán jóformán rámb*szta a telefont, hogy most nincs kedve beszélgetni, majd máskor felhív. Oké, én tudom, hogy vannak problémák otthon, de 1. tizenkilenc év után legalább akkor szakíthatna rám időt, amikor nem láthat nap mint nap, 2. komolyan ezért győzköd, hogy menjek haza hamarabb? Azért, hogy újra részese lehessek ennek a szarnak, ami otthon megy? Háthogyisne.
A mai Catant véletlenül megnyertem, ezzel teljesen kiborítva Robit - megint. Továbbra is szilárdan meg van győződve arról, hogy boszorkány vagyok.
Zaneta és Peter elköltöztek tallaght-ból, egy kicsivel közelebb hozzánk. Zaneta meg is jegyezte, hogy így akkor még többször tudok átmenni hozzájuk :) A költözés körülményei kissé zavarosak, ám azon alapulnak, hogy Max, a kutya, megharapta Patrikot. Ja és vasárnap Zanetaval, Peterrel és Marekkel (Peter bátyja) elmentünk kirándulni Wicklow-ba, majd valahova felteszem a képeket, de az msn-es blogom nem működik, a picasa-s tárhelyem meg jóformán megtelt, úgyhogy várom a javaslatokat :)
Kb. egymillió dolog jutott még eszembe, amiről írhatnék, de ennek a bejegyzésnek a végéhez közeledve elmúlt fél három, úgyhogy minden mást máskorra tartogatok.
Ez a mondat azon az ominózus délutánon hangzott el, amikor már-már nyáriasan meleg volt és voltam annyira merész, hogy kabát nélkül indultam el otthonról. Úgy terveztem, hogy csak beugrok a Noelbe és felugrom Albert Ágiékhoz, amiből végülis az lett, hogy Goska telefonált, hogy találkozzunk és menjünk ki a parkba inni. Egy icipicit feszélyezett a gondolat, hogy Írországban illegális közterületen alkoholt fogyasztani, de a harmadik sör után egészen feloldódtam. Később csatlakozott hozzánk Dawid is, akit viszont legalább háromszor kellett felhívni, hogy hajlandó legyen száz méterrel arrébb vonszolni a seggét, ugyanis kb. ennyire lakik a parktól. Valamint egy ír negyvenes pasi is odaült hozzánk, miután előtte egy órán át bámult minket. Kiderült, hogy nem tömeggyilkos, ám egy picit rámenős. Időközben egyre többet és többet ittam, az este végére majdhogynem teljesen kiütöttem magam, de amíg még tudtam értelmesen beszélni, elkövettem életem egyik legborzasztóbb telefonhívását, aminek valószínűleg még az ötlete sem merült volna fel bennem, ha nem vagyok tényleg teljesen elázva. Tudom, hogy ez nem mentség semmire, de ha tehetném, semmissé tenném az egészet, de legalábbis kitörölném a fejemből.
Szóval, járni még tudtam, és valószínűleg a pia gondoskodott arról is, hogy nem fagytam halálra, de legalábbis nem éreztem, ugyanis szoknyában voltam és kis topánkában, egy pulcsival. Hogy hogy kerültem Goskához, arról csak elmosódott képek vannak a fejemben. Tudom, hogy 50-es buszra szálltunk és felismertem a megállót, ahol leszálltunk, aztán felmentünk a lakásukba. Az épület tetején cigiztünk, ahonnan látni lehetett volna az egész belvárost, ha nem lett volna kurva nagy köd. Ja és valamikor beugrottunk egy boltba chipsért és cigiért. Megettünk egy mirelit pizzát, Goska exbarátja, Marcin (ő is) hozott nekünk még sört, aztán konferenciabeszélgetést folytattunk Tomasz-szal és Dawiddal Skype-on, valamint Goska és Marcin lefolytattak egy teljes körű veszekedést, szigorúan angolul, hogy én is értsem. Goska ekkor mesélte el, hogy azon az ominózus péntek estén lefeküdt Dawiddal (tudtam!), amitől Marcin kiakadt, hogy ez megcsalás, mire közbe mertem szólni, hogy de hát hónapok óta szakítottak, és ez így ment tovább hajnali kettőig, mikor is megszakadt az internet kapcsolat és aludni tértünk, de előtte Tomasz aggódva felhívott, hogy jól vagyunk-e, mert pont akkor szakadt meg a kapcsolat, amikor Goska a hülye exéről kezdett mesélni, nem sérültünk-e meg vagy valami... Ezt lerendezve nyugovóra tértünk, hárman, egy kétszemélyes ágyban. Vagy egy óráig nem bírtam elaludni Marcin furcsán ziháló lélegzésétől, aztán kedvesen megkértem, hogy ne taperoljon az éjszaka további részében. Másnap hétkor keltem, hogy elmenjek Tallaght-ba. A négy óra alvás utáni hangulatomon nem dobott, hogy olyan hideg volt, hogy látni lehetett a lehelletet, továbbra is szoknyában és kiscipőben. Goska elmondta, hogy merre kéne mennem, de hálistennek sikerült felismernem, hogy hol vagyok, ami a ködtől kifejezetten nem volt egyszerű, és így elkerültem, hogy hatalmasat kerüljek, és megcáloztam a Luast. Fél kilencre Albert Áginál voltam, segítettem neki az előkészületekben, ugyanis Luca sulijában nemzetközi napok voltak, minden nem ír gyereknek a szülei bemutattak valami nemzeti ételt (Ági a pogácsa és a vargabéles mellett döntött), én szervíroztam kis tányérkákban. Mire hazaértem, alig álltam a lábamon, meg akartam nézni este a Skins-t, de felmentem a szobámba telefonálni, és tíz perc múlva már az igazak álmát aludtam.
Ma megpróbáltam anyával beszélni telefonon, aki megkérdezte hogy vagyok, elkezdtem mesélni, aztán jóformán rámb*szta a telefont, hogy most nincs kedve beszélgetni, majd máskor felhív. Oké, én tudom, hogy vannak problémák otthon, de 1. tizenkilenc év után legalább akkor szakíthatna rám időt, amikor nem láthat nap mint nap, 2. komolyan ezért győzköd, hogy menjek haza hamarabb? Azért, hogy újra részese lehessek ennek a szarnak, ami otthon megy? Háthogyisne.
A mai Catant véletlenül megnyertem, ezzel teljesen kiborítva Robit - megint. Továbbra is szilárdan meg van győződve arról, hogy boszorkány vagyok.
Zaneta és Peter elköltöztek tallaght-ból, egy kicsivel közelebb hozzánk. Zaneta meg is jegyezte, hogy így akkor még többször tudok átmenni hozzájuk :) A költözés körülményei kissé zavarosak, ám azon alapulnak, hogy Max, a kutya, megharapta Patrikot. Ja és vasárnap Zanetaval, Peterrel és Marekkel (Peter bátyja) elmentünk kirándulni Wicklow-ba, majd valahova felteszem a képeket, de az msn-es blogom nem működik, a picasa-s tárhelyem meg jóformán megtelt, úgyhogy várom a javaslatokat :)
Kb. egymillió dolog jutott még eszembe, amiről írhatnék, de ennek a bejegyzésnek a végéhez közeledve elmúlt fél három, úgyhogy minden mást máskorra tartogatok.
2 megjegyzés:
tudtommal deviantart-on annyi képet töltesz fel, amennyit akarsz, úgyhogy csak ajánlani tudom ;)
Köszi! Komolyan... Egy csomó embert megkérdeztem már, de senkinek nem volt épkézláb ötlete :D
Megjegyzés küldése