Erőltetnem kellett magam, hogy belekezdjek ebbe a bejegyzésbe, éppen ezért most csak jó dolgokról akarok írni. De. Mivel a rossz dolgok ugyanúgy az élet részét képezik, kénytelen vagyok említést tenni róluk egy pár mondatban. Három olyan egyértelmű jel létezik, ami megmásíthatatlanul arra utal, hogy valami nem stimmel az életemben: alvászavarok, masszív körömrágás, hányás. Ebben a sorrendben. És ha ez mind szerepel a listán, valamit tenni kell. Ez vár rám ma este, de inkább utólag számolnék be róla, előre nehéz is lenne.
Ágival ma átrágtuk magunkat néhány agency-n, de elég reménytelen, azt kell hogy mondjam. Mindenesetre a lelkiismeretünket megnyugtattuk, hogy mi megtettünk minden tőlünk telhetőt. Aztán megejtettünk egy bevásárlást a Superquinn-ben, négyesben. Hazafelé a kocsiban mindenkire rátört az ötperc, Ágival öszeverekedtünk a hátsóülésen, Robi jó atya módjára ránk hagyta, Ildi imádkozott, hogy érjünk már haza, én meg beintettem egy rohadt helyes csávónak, aki nem akart elengedni minket, ő meg szerintem félreértette és mosolyogva visszaintegetett.
Édesanyám és jóöcsém hazaértek párnapos ausztriai síelésükből, de az drága, hogy a család meglátogasson engem.
Na megint nem megy ez a pozitív gondolkodás. Túl sok bennem a cinizmus.
Ágival ma átrágtuk magunkat néhány agency-n, de elég reménytelen, azt kell hogy mondjam. Mindenesetre a lelkiismeretünket megnyugtattuk, hogy mi megtettünk minden tőlünk telhetőt. Aztán megejtettünk egy bevásárlást a Superquinn-ben, négyesben. Hazafelé a kocsiban mindenkire rátört az ötperc, Ágival öszeverekedtünk a hátsóülésen, Robi jó atya módjára ránk hagyta, Ildi imádkozott, hogy érjünk már haza, én meg beintettem egy rohadt helyes csávónak, aki nem akart elengedni minket, ő meg szerintem félreértette és mosolyogva visszaintegetett.
Édesanyám és jóöcsém hazaértek párnapos ausztriai síelésükből, de az drága, hogy a család meglátogasson engem.
Na megint nem megy ez a pozitív gondolkodás. Túl sok bennem a cinizmus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése