Kiköltözés

A ma éjszakát nem otthon töltöm - és most nem kell rosszra gondolni -, Albert Ágiéknál alszom Tallaghtban, mert ez egy köpésre van a munkahelyemtől, így nem kell fél hatkor kelnem. Áginak (lakótársam) persze ma sikerült egy sms-t írnia, hogy reméli 9-10 körül hazaérek, mert beszélnie kell velem. Na mondom óriási. Felhívtam és elmesélte, hogy tegnap este nagyon lebaszta Lacit, mert este 11-kor állt neki gitározni a konyhában, és ez már nem az első, de legalább a tizedik alkalom volt, hogy meg kellett kérni, hogy ne gitározzon, amikor valaki alszik. Megnyugtattam Ágit, hogy Laci tegnap azt ígérte, hétfőn kiköltözik. Ági azt mondta rendben, de ha még egyszer nekiáll rossz időben gitározni, nem fogja megvárni a hétfőt. Ezek után persze felhívtam Lacit, mert mégiscsak az én felelősségem, hogy mit művel a vendégem, mire ő meg azt mondta, hogy nem érti Ági miért akadt ki ezen annyira, de érezte a feszültséget és lehet, hogy hamarabb ki fog költözni. A továbbiakban feladom. Ennek nem kellett volna így történnie. Lehet, hogy nekünk is türelmesebbnek kellett volna lennünk, de afelől sincs kétségem, hogy Lacinak egy icipicit több igyekezetett kellett volna felmutatnia azzal kapcsolatban, hogy tiszteletben tartja, hogy ez a mi házunk és a mi szabályaink, és hogy igazából hálás lehet, hogy ide engedtük. Sajnos ezt valahogy mégsem éreztem rajta. Viszont megmásíthatatlan tény, hogy örömmel tölt el a gondolat, hogy végre visszakapom a szobámat teljes egészében. Nem kell gitárt, cowboy kalapot és egy baszott nagy matracot kerülgetnem. Sőt, még levegőhöz is jutok majd éjszakánként. És nem utolsó sorban senki nem fog álmában beszélni.
A Spectrumban azt a fülest kaptuk, hogy holnap lesz az utolsó napunk. Éljen. Mindenesetre, ha igaz is, már akkor is megérte, nagyon jól éreztem magam.

U.I.: David és Margaret elmondásuk szerint aludtak.