Gondolatok

Kapaszkodó gondolat. Így neveztem el magamban - még réges régen - azt a dolgot, ami segít a túlélésben. Ez lehet bármi, ami erőt ad, aminek a gondolatával este lefekszel és reggel felébredsz, amin kattogsz a buszon ülve. Ez lehet egy személy, egy esemény, szélsőséges esetben egy tárgy, bármi, ami miatt tudod, hogy tovább kell csinálnod. Én pedig rájöttem, hogy pár napja nincs kapaszkodó gondolatom. Amikor esténként lefekszem, mindig valami szépre próbálok gondolni, egy srácra, vagy egy közelgő, jónak ígérkező találkozóra, néha csak belesüppedek egy-egy kellemes emlékbe. De tegnap este nem tudtam mire gondolni, teljesen üres volt a fejem, nem tudtam, mi az, amit várhatnék, ami erőt adhatna. Aztán ma reggel egy szörnyűséges rémálomból ébredtem, ami továbbra sem koronázta meg a hangulatomat, nem is tudom, mi lesz velem ma, vagy a héten, és tudom, hogy ennél sablonosabb már nem is lehetnék, de egyedül érzem magam. Ezen az anyámmal folytatott telefon beszélgetés sem segített, meg úgy általában, ezen minden csak ronthat. Persze nem akarok nagyon mélyen elsüllyedni ebben, úgyhogy megyek és hajat mosok, reggelizem és jobb kedvre derülök.