Bad luck in Belfast

Az elmúlt három napot Belfastban töltöttük: Ági, Gabi és jómagam. Munkakeresés céljából vettük célba a várost, ám az első napunk oly szerencsétlenül alakult, hogy már bánom, hogy nem mentem haza még aznap este. Még el sem hagytuk Lucan határát, mikor Ági és Peti (ő csak elvitt minket) rájött, hogy otthon hagyták a laptopot. Végül közös megegyezésre nem fordultunk vissza érte, hiszen minden fontos információ megvolt pendrive-on. Odaérve vettünk egy helyi O2-s szimkártyát, aztán ki akartuk nyomtatni a CV-jeinket - azért nem otthon, hogy már az új, észak-ír telefonszám legyen rajta. Volt ott az emeleten egy netcafé, de úgy látszott, ott nem lehet nyomtatni, úgyhogy megkérdeztük az információt, ahol visszaküldtek minket ehhez a netcaféhoz, ahol végülis kiderült, hogy lehet nyomtatni. Ági és Gabi már fejenként 15 oldalt kinyomtattak, mikor rájöttek, hogy elfelejtették beleírni az új telefonszámot, ráadásul az internet alig akart működni (ahhoz képest viszont elég drága volt), a Gmailt egyáltalán nem hozta be, nekem viszont ott volt fenn a CV-m, úgyhogy nem tudtam kinyomtatni. Így hát nekiálltunk egy másik netcafét keresni, egyik helyről a másikra küldtek minket, ugyanazon az utcán járkáltunk fel és alá, órákon keresztül. De legalábbis óráknak tűntek. Végül elirányítottak minket egy könyvtárba, ahol - átírva a CV-met - ki tudtam nyomtatni végre. Ágiék viszont ekkor döbbentek rá, hogy a pendrive-ot az első helyen hagyták. Visszamentünk érte, és hálistennek megvolt. Ezek után megpróbáltunk felkeresni pár ipari parkot, hátha ott adnak ilyen general operative munkát, amit eddig is csináltam, de egy helyen egy kedves kis falfestménybe ütköztünk, ami valamiféle szabadságharcosok keze nyomán keletkezett oda, és arra intett, hogy itt jobb lenne visszafordulni. Miután több ilyen próbálkozásunk is kudarcba fulladt, Peti kirakott minket a szálláson és hazaindult. A hostelben egy nyolc ágyas szobában helyeztek el minket, ami még jobban betett az amúgy sem túl fényes hangulatnak. Nagy bánatunkban meglátogattuk a legközelebbi kocsmát, az Aunt Annie's-t, ajánlom mindenkinek, aki Belfastban jár. Két sör után azt hittem, szebben fogom látni a világot, de csak jól felhúztam magam azon, ahogy Gabi beszélt velem, és amiket mondott. Valahol ott kattantam el vele kapcsolatban. A lakótársaink persze hajnali kettőkor értek haza, jó nagy csinnadratta közepette, mindenkit felébresztettek, és mivel angolok voltak, azt is megtudtuk, hogy egyiküknek szexre lenne szüksége. Így hát számomra a másnap sem indult fényesebben, végigjártunk egy csomó közvetítő irodát, Ági próbálta adagolni belénk a pozitív gondolatokat, de Gabi nem beszél angolul, úgyhogy mindig csak fapofával állt mögöttünk, ami szerintem rohadtul nem segített, ráadásul engem is csak felidegesített. Ágival ketten adtuk elő, hogy munkát keresünk, stb., ő meg csak állt a szemébe húzott sapkával. Az egyik helyen kb. tudomást sem vettek róla, nem véletlenül, bár ő nagyon fel volt háborodva. Mindenesetre miután lejártuk a lábunkat, annyit azért elértünk, hogy Ágit behívták interjúra az egyik céghez, bár az interjú óta nem hívták, pedig megígérték. Aznap este ráadásul átpakoltak minket a szomszéd, hat ágyas szobába, mert a miénket elfoglalta egy nagyobb csoport, akik állítólag egész éjjel fenn voltak és kiabáltak, én hálistennek elejétől a végéig átaludtam az egészet. Aztán ma délelőtt, amíg Ági az interjún volt, mi Gabival összepakoltunk és kicsekkoltunk, és hát nem sok szó esett köztünk azalatt a pár óra alatt. Haragudtam rá, és haragszom is rá, mert egyáltalán nem korrekt dolgokat mond és csinál, és ha ezt így folytatja, rövid távon el fogja küldeni innen valaki. Aztán bevettük magunkat egy Starbucksba, és épp a sorban álltam a kávémért, amikor befutott Ági, hálistennek. Ezzel elkerülve még egy órányi hallgatást. Egy kávé és egy tea után megkerestük a vasútállomást, ahol valami extrém összeget elkértek a jegyért, de őszintén szólva én egy kicsit sem bántam, október óta nem ültem vonaton! Nagyon élveztem most ezt a kis utat. Aztán még átverekedtük magunkat fél Dublinon, és végre hazaértünk, ahol is megpróbáltam kimenni egy cigire, hogy öt szaros percet egyedül töltsek, de nem lehetett, mert Gabi jött és tarhált. Elvileg nem dohányzik, de amióta elfogyott a cigije, azóta folyton engem húz le, ráadásul amíg kint álltunk, szintén csak hallgattunk, kétszer megpróbált valami nagyon értelmes témával felhozakodni, de remélem elég egyértelműen utálkozó fejet vágtam ahhoz, hogy legközelebb ne akarjon velem jönni.
Bár egy kicsit nevetségesen hangzik, mégis, amikor megérkeztünk Dublinba, kajak úgy éreztem, itthon vagyok. Pár hónap csodákra képes. Azóta Gabit kidobta a barátnője, és lenyúlt tőlem még két cigit. Mit mondhattam volna? De legközelebb erős leszek.
Amúgy időközben megjött a csekkem a tax office-ból, munkám még mindig nincs, holnap megyek Albert Ágihoz és Zanetahoz, lehet, hogy most már pizsit is viszek.