Howth

Esélyes, hogy kigyógyultam az álomkórból. Fél kettőkor feküdtem le, tízkor felébredtem, egy órát agonizáltam az ágyban és tizenegykor már fel is keltem. Ez eddig nem volt jellemző rám. A konyhában egy váratlan, ám jó hrrel fogadtak: megyünk Howthba. Ez jó, gondoltam, főleg hogy két hónapja próbálom rávenni a többieket, hogy menjünk Howthba, viszont még nem voltam indulásra készen. De hálistennek megvárták, amíg elkészültem. Ami elég hihetetlen teljesítmény, valljuk be :D

Szóval bár egy kicsit esett, azért mi nagyon lelkesek voltunk. Az odaút a kocsiban olyan volt, mint valami osztálykirándulás. Aztán kicsit összebalhéztunk a GPS-szel, egészen mást mondott, mint amit Ági a térképről leolvasott, de végül nagyobb gond nélkül odataláltunk. Megnéztünk pár fókát, mialatt egy kutya csatlakozott hozzánk, aztán egy kis kerülővel átsétáltunk a kikötő másik oldalára, hogy nagyobb hullámokat lássunk. Hát láttunk. Akkorákat, hogy átcsaptak a falon. Közben esett az eső, de úgy istenesen, az az igazi tengerparti szél tombolt, és egy-két hullám el is ért minket. Ildinek egyszer meg kellett kapaszkodnia egy korlátban, hogy ne fújja el a szél, mint Malackát. Szóval csontig áztunk, mire visszaértünk a kocsihoz, de azért nagyon élveztük. Közben kiderült, hogy nem csak a parton volt ilyen ítéletidő, hanem az egész városban: láttunk szikrázó vezetékeket, kidőlt fákat, leszakadt ágakat... Persze mire hazaértünk már gyönyörűen sütött a nap. Van pár fényképünk is, majd megpróbálom feltölteni őket.