Isten veled, Vámpírnaplók!

Tudom, fiúk, hogy a cím nem túl meggyőző, és higgyétek el, először én is ugyanígy álltam a dologhoz, de aztán nem bántam meg, hogy belementem. Mert ugye az van, hogy 8 évadnyi vérszívás után véget ért a Vámpírnaplók (The Vampire Diaries) című sorozat. Három évvel ezelőtt kezdtem el nézni, mert vágytam valami egyszerű, könnyen emészthető dologra, mert mind a Fringe, a Firefly, a Battlestar Galactica vagy a Doctor Who egész egyszerűen megviselnek érzelmileg. Gondoltam jól van, jó lesz ez, nem lehet bonyolultabb egy Szex és New York-nál vagy egy Twilight-nál, de olyan sokan rajonganak érte, hogy biztos tele van kockahasú macsó pasikkal, elalváshoz tökéletes.

És bár igazam lett, és nyálcsorgatva figyeltem a félmeztelen férfiakat, azért azt is meg kellett állapítanom, hogy válogatottan gyönyörű nőket sorakoztattak fel a sorozat készítői. Egyedül azt sajnáltam, hogy nem sok vörös hajú szereplő fordult elő, a producereknek egyértelműen a barna haj, barna szem, olajos bőr (Elena Gilbert/Katherine Pierce, Rayna Cruz, Sybil, Bonnie, Vicki Donovan, Nadia, és még sorolhatnám) és a totálisan másik véglet szőke haj, porcelán bőr, világos szem (Caroline Forbes, Rebekah Mikaelson, Liv Parker, Liz Forbes, Mary Louise, stb.) volt az ideáljuk. Tehát akinek ez bejön, annak bőven lesz miből válogatnia. Ugyanitt meg kell említenem a pasikat is, mert azok közül sem volt egyetlen egy sem, akivel ne gyűrnék össze egy-két lepedőt (Stefan, Damon, Tyler, Alaric, Klaus, Jeremy, Enzo). Persze itt is felmerül az óriási vízválasztó kérdés: Stefan vagy Damon? (Mint a Szex és New York-ban Big vagy Aiden, a Gilmore Girls-ben Dean, Jess, vagy Logan) Amennyire megfigyeltem, általában utóbbi a nagyobb rajongás tárgya, hát nálam megint rosszul kötöttek be valamit, mert a lengyel gyökerekkel megáldott, eredeti nevén Paul Thomas Wasilewski mindent visz.

Ennyit a szexualitásról, azt hagyjuk meg inkább a hanyatló nyugat ópiumának. A történet: tizenhat éves gimis lány (Elena), szülőknek kampec egy autóbalesetben, ő túléli, tök depis, mikor kezdődik a suli, és a temetőben ülve írja a naplóját (kicsit sem teátrális a dolog). Véletlenül belebotlik (szó szerint) a nagyon szexi és nagyon titokzatos újfiúba (Stefan), aki vámpír (nebassz!!), de ő jó vámpír, a testvére meg rossz vámpír (Damon), és mindketten Elenát akarják, szerelmi háromszög done, már az első részben. És akkor itt kezdtem is álomra hajtani a fejemet, mert előjöttek a vámpíros sorozatok archetípusai: a feka legjobb barátnő, aki boszorkány; a szőke, dirigálós pompomlány csapatkapitány;a focista exbarát; annak a vérfarkas legjobb haverja; a drogos-depis kisöccs; a nevelési problémákkal küzdő nagynéni; ésatöbb, ésatöbbi... Ergya párbeszédek, egysíkú karakterek, a világ legszélsőségesebb érzelmi világa, és az egyébként egész sorozatot átívelő központi probléma: mentsük meg Elenát.

És aztán. Valahol a második évad környékén a dolog elkezdte kinőni magát. Valószínűleg rájöttek, hogy ez bejött, ezt kajálják, vannak rajongók meg minden, akkor már miért ne csinálhatnának valami faszát. Bár a történet az első résztől fogva szépen fel van vezetve, hogy abból aztán előbújhasson a második évad csattanója, plusz a spin off (The Originals, ez még fut, nézem, majd egyszer írok róla), csak itt bontakoznak ki a kicsit kifinomultabb megoldások. Nehéz erre konkrét példákat hozni, de a karakterek elkezdenek fejlődni, a fekete-fehér világábrázolás elkezd szürkévé összefolyni, már a felnőtt karaktereknek is jelentősége van, nem csak a tinédzsereknek, és már nem szedi túl mindenki a szemöldökét.

Tipikus jelenség ezekben a sorozatokban, hogy mindig eggyel nő a tét, és egy nagy és gonosz ellenség legyőzése után egy még nagyobb és még gonoszabb ellenséget kell legyőzni. Ez egy darabig gyönyörű szépen emelkedő ívet ír le, aztán egy ponton hirtelen a mélybe zuhan, mert már túltolják, már nem hiszed el, már nem hiteles (már amennyire egy vámpíros sorozat az lehet). Azt hiszem én a sziréneknél éreztem a zuhanást, szerencsére ők voltak a legutolsók.

A színészekkel egyesével nagyon meg voltam elégedve, egyszerre tudták ilyen sok évadon keresztül tartani ugyanazt a figurát, és mégis mindig belevinni valami újat. De volt valaki, aki szerintem kiemelkedett, mégpedig Nina Dobrev. Neki gyakorlatilag végig két szerepet kellett eljátszania: Elena Gilbertet és Katherine Pierce-t, akik hasonmások voltak, de két teljesen eltérő személyiség, és akik ráadásul néha megpróbálták eljátszani a másikat. És ezt Nina kimaxolta. Természetesen kellett hozzá a haj, a smink, meg a ruhák, amik mást ízt adnak a két karakternek, de ott volt a mimika is, a hanglejtés, a járásmód, a grimaszok, és hiába tapadsz rá a képernyőre, nem törik meg a szerep, mindig tudod, hogy Katherine vagy Elena. Több jelenetet visszapörgettem és újra megnéztem, és ettől csak még zseniálisabb lett. Még az első évadban van egy jelenet, amikor John Gilbert becsukja a hűtő ajtaját, és egyszer csak ott áll Elena, John megijed, majd megkönnyebbül, elkezdenek beszélgetni, aztán egyszer csak a csaj kést ragad és levágja a fickó ujjait, majd közli, hogy hello, Katherine vagyok. És visszanézed. És nézed. És rájössz, hogy tényleg. Tényleg végig Katherine volt. Hogy lehettél ilyen hülye. Áhh. Zseniális.

Most pedig jöjjön a nagy felfedezésem a sorozattal kapcsolatban. Mint már említettem, egy egyszerű szerelmi háromszögnek tűnt a sztori, és valamiért meg voltam győződve arról, hogy Elena Gilbert a főszereplő, aztán Elenát és Katherine-t is kiírták a sorozatból, az meg ment szépen tovább, én meg csak pislogtam, hogy most akkor mi van, Elena írta a naplóját a vámpírokkal teletűzdelt életéről, a sorozat címe pedig az, hogy Vámpírnaplók, akkor most mi a fasz van. És egy mélyrepüléses hangulatomban elkezdtem az elejéről újranézni a sorozatot, és ekkor rádöbbentem, hogy sosem ő volt a főszereplő. Az első rész Stefan narrációjával kezdődik, aki szintén naplót ír, csak hogy ő nem csak a aktuális szerelmi problémáiról, hanem a vámpírlét megpróbáltatásairól, önmaga elfogadásáról, bűntudatról, lelkiismeretről, és nem utolsó sorban a testvérével való kapcsolatáról. És nem basszus, ez nem egy szerelmi háromszöges sztori, ez egy történet két testvérről, akik mindennél jobban szeretik egymást, és a kiscsaj csak egy állomás volt Stefan életében (viszonylag hamar szakítanak is), és ő, vagy félig-meddig ők a sorozat valódi főszereplői. Ezért olyan heroikus a vég, az utolsó tett az utolsó részben, ami egyébként borzasztó rosszul sikerült. A képernyő minden négyzetcentiméteréből folyik a nyál, totál happy end, egy csapásra minden jó lesz, elviselhetetlen. Pedig akkora drámák voltak ebben a sorozatban. Legfeljebb annyi szól mellette, hogy sikerült lezárniuk a történetet, és nem valószínű, hogy ezt később valaki kirángatja a feledés homályából és újrakezdi.

Egy szó mint száz, sokkal többet kaptam ettől a sorozattól, mint amire számítottam. Persze ehhez kell az is, hogy az ember fejben elfogadja ezt a világot és megbarátkozzon a természetfeletti ilyen nemű létezésével, de ez a legtöbb általam nézett sorozatról elmondható, mert minden scifiben és fantasyban is ez a helyzet, A gyűrűk urában is az ember elfogadja, hogy a mágusok szintet lépnek és feltámadnak, a menthetetlen helyzetben pedig varázslatos óriás sasok tűnnek fel. Mert a lényeg emögött van.