Megújultunk!

Ráfért már a blogra egy kis újítás, bár nem pont ilyen fejlécet szerettem volna, de majd csinálok másikat. Addig marad ez, mert ez vicces :P De szóljatok, ha van hozzá valami jó ötletetek, mert nekem volt egy, csak azt nem lehetett kivitelezni, úgyhogy igazából nyitott vagyok mindenre.

Csütörtökön elkezdtem dolgozni egy pékségben, akiknek anya könyvel. Az első nap borzasztó volt, állandóan kapkodni kellett és meg lehetett pusztulni a melegben, ráadásul az utolsó fél órában sikerült mindkét kezemet megégetnem. A jobb alkaromon van egy tíz centis seb, rohadtul fáj, de azon legalább látom már a gyógyulás jeleit. A bal kezemen viszont csak egy kisebb pötty van, ám ez még a másiknál is jobban fáj, és továbbra is gennyes és be van gyulladva körülötte a tenyerem. A második nap már jobb volt, mert át kellett mennem Diósdra, ahol csak nemrég nyílt a bolt és még nem olyan nagy a forgalma. A továbbiakban ebbe a diósdiba fogok járni, reggel fél ötre, és délután egykor végzek.

Alapvetően nem egy szar meló, mert korrekt: az ember bemegy, ledolgozza a nyolc órát és hóvégén megkapja érte a fizetését. Nincsenek kamuzások és félreértések, viszont egyelőre piszok fárasztó, és így teljesen meg vannak lőve az estéim, mert 7-8 körül le kell feküdnöm, hogy háromkor fel tudjak kelni, így nagyjából a szombat este az egyetlen, amikor el is tudok menni valahova rendesen. Pénteken max akkor, ha előtte délután valamennyire kialszom magam.

Mindemellett persze továbbra is én takarítok itthon, amit lassan el is kellene kezdenem, hogy hatig végezzek vele, aztán igazából mehetek is aludni. Tegnap meg megcsináltam három tepsi lasagnét, úgyhogy jó kis négy nap volt ez... Csak az keserít el, hogy mostantól minden hét ilyen lesz nyár végéig. Azért egy kicsit szar érzés facebook-on olvasgatni a postokat, hogy ki hova utazik vagy hol van éppen, és a tudat, hogy hajnali háromkor, amikor én felkelek, ők még a sokadik sörüket gurítják le, mielőtt valamikor hajnalban elmennének aludni. És tudom én, hogy ez a felnőtté válás része, meg hogy ez normális, de basszus, nem gimis tinikről beszélek, hanem velem egykorú, szintén egyetemista emberekről. Csak ők mindenfajta erőfeszítés nélkül tartanak ott, ahol én két hónap meló után fogok tartani, hogy végre van pénzem, amit elkölthetek.

Ha valaki esetleg hozzá akarna szólni ehhez, akkor legfeljebb is csak biztató dolgokat mondjon, mert a kioktatásra és az "ilyen az élet" szövegekre nem vagyok kíváncsi.