Black Swan

Ha valaki megkérdezi, hogy tetszett ez a film, azt szoktam válaszolni, hogy "nagyon jó", "zseniális", ilyesmi. Holott valójában a hideg futkos a hátamon, mikor felidézem magamban, és nem azért, mert rossz film, hanem mert egyszerűen engem teljesen elborzaszt.

Nina fehér hattyúként

Az elején leszögezném, hogy Natalie Portman tökéletesen építette fel és formálta meg a szerepet, a mimikája, a tekintete, a folyamatosan görcsben álló izmai másfél órán át ébren tartják a nézőben a feszültséget, ami ennek a filmnek a kulcsszava. Továbbá minden egyes emberi kapcsolata egy nagy feszültség csomó: az anyja, aki komplexusokkal küzd a lánya mellett és ezért nem engedi, hogy felnőjön; Thomas, a tanára, aki ide-oda rángatja egy zsinóron; és Lily, aki egy-egy jelenetben Nina sötét oldalaként tűnik fel. Nekem egyébként Lily szerepe tetszett a legjobban: a folyamatosan tökéletességre törekvő és állandóan merev Nina mellett ő könnyed és szabad és egy kicsit rossz, de épp csak annyiban, hogy dohányzik, eljár bulizni, iszik, pasizik, beszed valami tablettát, de utána ő is visszamegy az edzőterembe és mindent belead a táncba. A szélsőséges dolgokat, amiket elkövetett, valójában ugye nem követte el, mert azok mind csak Nina fejében történtek meg, és mikor már épp kezdenénk rosszat gondolni róla, bekopog egy ajtón, hogy bocsánatot kérjen, amiért rosszat mondott. Vele kapcsolatban az volt számomra a legmeglepőbb, hogy tudtam, hogy valahonnan ismerem, hogy százszor láttam már az arcát, de nem jöttem rá, hogy hol, amíg rá nem kerestem és akkor csak úgy zuhant le bennem a felismerés: ő játszotta Jackiet az Azok a 70-es évek show-ban. Az Éli könyvében is játszott, de onnan nem ismertem volna rá, azt csak egyszer láttam.

Lily

A film számomra legérdekesebb motívumai a színek voltak. A rózsaszín szoba a plüssállatokkal, a rózsaszín torta, a rózsaszín grapefruit, a rózsaszín kabát, ez az egész rózsaszín massza, ami Ninát körbevette, mind arra a teljesen naiv "little princess" gyerekkorra utalnak, amiből az anyja nem hajlandó elengedni őt. Nina a rózsaszínen kívül főleg fehéret viselt még, esetleg valami világos szürkét, de ezeknek a világos színeknek nagy jelentőségük van, hiszen a fehér mindig is az ártatlanságot szimbolizálta. Vele ellentétben Lily folyton feketében jár, feketére festi a szemét, stb., és végül eljön az a pont, a fordulópont, amikor Lily egy fekete topot ad Ninának a bulizáshoz, aki akkor kezdi elengedni magát, amikor azt felveszi, és onnantól egyre több fekete holmi kezd beúszni a képbe egészen a film végéig, amikor is ugye felölti a fekete hattyú jelmezt.

Nina fekete hattyúként

Sokan könnyelműen használják Ninára a "tudathasadása volt" kifejezést, ami így ebben a formában nem igaz, mert ezt általában a disszociatív személyiségzavarra értik, és mindezt megspékelik egy kis skizofréniával, és így megállapíthatjuk, hogy na, ez volt a baja. Tegyük helyre a dolgokat, persze csak így laikusként, hiszen én nem vagyok pszichiáter, abból gazdálkodom, amit az internet ír. 

"A disszociatív kórképek csoportjába tartozó pszichiátriai zavar, melynek meghatározó jellemzője, hogy az egyénnek két vagy (az esetek felében) több elkülönült személyisége van saját névvel, emlékezettel, melyek között kisebb-nagyobb mértékű átjárás lehetséges."

Ez tehát a disszociatív személyiségzavar, ami nem összetévesztendő a skizofréniával, és ami nem húzható rá a Black Swan-re, viszont jó példa rá Az ötödik Sally című könyv, vagy A legbelső félelem című film (persze ha utóbbinál eltekintünk attól, hogy csak megjátszotta).

"A skizofrénia  vagy hasadásos elmezavar kóros állapot, a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang felbomlása. A személyiség szétesése néha lassan alakul ki, máskor viszont hirtelen, heves zavarodottsággal, érzelmi nyugtalansággal kezdődik. Általában a serdülőkor táján jelentkezik, de kiala­kulhat későbbi életkorban is. Nők esetében kritikus a gyermekszülés és a változás kora. Gyakori az asszociációk felbomlása, az önmagukban értelmes, de összefüggésükben értelmetlen szavak használata. Sokszor jelentkeznek vo­natkoztatási és üldöztetési téveszmék, észlelési és koncentrációs zavarok, (elsősorban akusztikus) hallucinációk, bizarr motoros aktivitások. Az érzelmi eltompulás mögött belső nyugtalanság feszül, amely olykor dührohamok formájában tör a felszínre."

Ez már jobban hangzik, sőt. 90%-át megtaláljuk a filmben is, így maradjunk annál a megállapításnál, hogy Nina skizofréniás volt. Mert ugye "A tudathasadás egy pontatlan, köznapi kifejezés, melyet egyaránt használnak a skizofrénia, és a disszociatív személyiségzavar (többszörös személyiség) tünetegyüttesének jelölésére."

Nina

A véres, vakarózós, körömlevágós jelenetek közt volt egy, aminél azt mondtam, hogy na ez már sok, pedig én nem szoktam rosszul lenni az ilyenektől. A gyengébb idegzetűek ugorjanak a következő bekezdéshez. Amikor Nina elkezdi letépni a bőrt az ujjáról, majd végigtépi az egész ujján meg a kezén, hát attól azt hittem a képernyőre okádok.

Szóval a film nagyon jó, zseniális. A balett szakmai részéhez nem értek, biztos lenne hol belekötni, de laikusként szépek voltak a táncok. A színészeket nagyon eltalálták, a díszletek impozánsak (főleg a tükrök), a zene pedig nyilvánvalóan fantasztikus, mivel A hattyúk tavának részleteivel játszanak, ami egy nagy kedvencem.