Mi hozza elő az emberből egyik pillanatról a másikra a szívmegszakadást? Annyira igyekszem felejteni, igyekszem fegyelmezni az elmémet, igyekszem megélni a jó pillanatokat, és túlélni a rosszakat, de miért ilyen nehéz? Volt már könnyű is, belekóstolhattam abba is, és így még rosszabb, hogy tudom, mi nincs. Visszasírom, és én hülye, akkor nem éltem meg igazán. Még soha, soha nem éreztem azt eddigi életemben, hogy visszamennék az időben, hogy máshogy csináljak valamit, mert mindig úgy gondoltam, hogy a dolgoknak így kellett történniük, akármennyire volt is szar, mert ettől lettem erősebb, tapasztaltabb, egészebb, és soha semmit nem bántam meg, még a hibáimat sem, mert tudtam, hogy tanultam belőlük. De ezt az egyet visszacsinálnám. Annyira visszacsinálnám, annyira visszamennék abba az egyetlen pillanatba, amikor tudom, hogy néhány szóval tönkretettem. Annyira gyáva voltam, mint még soha előtte.
De ez már régen történt. És igyekszem felejteni, de olykor-olykor egy kép, egy hang, egy gondolat kirántja ezt a mélyből.
1 megjegyzés:
Ez most látszólag egy komoly post, úgyhogy próbálok felnőni a feladathoz, és valami normálisat írni, ha önerőből nem megy, akkor copy-zni valahonnan valami bölcset noha fogalmam sincs miről beszélsz.
Hiába próbálod fegyelmezni az elmédet. Még ha sikerül is, mire mész vele? Nem azért jut eszedbe, mert úgy akarod, hanem mert a szíved úgy akarja. Azt viszont nem tudod irányítani. De hidd el, ez is csak olyan dolog, amin idővel túlteszi magát az ember, és erősebbé teszi. Csak kicsit nagyobb gödör, mint a többi, de kijutsz ebből is.
Mesélhetnék én is sokat, de nem hiszem, hogy segíteni, meg amúgysem érdekel senkit :)
Megjegyzés küldése