Giorni interessanti

Érdekes napjaim voltak az utóbbi időben. Csütörtök este elmentünk iszogatni és Csillánál aludtam, hajnali háromig Gilmore Girlst néztem, Csilla közben édesdeden aludt mellettem, aztán az egész pénteket is ott töltöttem, gömbölyűre zabáltuk magunkat... Nem semmi menüvel álltak elő: sülthús, saláta, krumplis pogácsa, saslik, sajttorta, lekváros bukta és fahéjas csiga (csorogjon a nyálatok!). Tizenegykor léptem le, hogy elérjem az éjfeles vonatot. Sokszor túlparázom ezeket a vonat eléréseket, sokkal korábban indulok, mint kéne, meg ilyenek... Hát most 23:12-re értem le a buszmegállóhoz, és a menetrend szerint 23:12-kor megy az utolsó busz. Na mondom most vagy késik, vagy már elment, de ha elment volna, akkor mellettem kellett volna elhaladnia és azt azért észrevettem volna. Álldogáltam ott egy darabig, hogy akkor most vagy másik busz, ami egy kicsit kerülő, vagy fogas, ami szintén, de kajak azt hittem, hogy fél tizenkettőkor még azért járnak a buszok... Szerencsémre pár perc késéssel befutott a buszom, na de azzal meg ugye túl korán értem a Délihez az éjfeles vonathoz, úgyhogy felszálltam a 23:41-esre, ami Érd alsóra megy. A vonat eleve késéssel indult, aztán Keenföldön hosszú ideig ácsorgott, közben még a motort is lekapcsolták meg a világítást, erre már sokan felhördültek körülöttem. Én közben magamban kurvaanyáztam, mert

rohadt fáradt voltam, kissé ittas is, rettenetesen fájt a hasam a sok kajától és a langyos este ellenére brutálisan felfűtötték a vonatot (Desiro volt egyébként). Na lassacskán kigurultunk Kelenföldről és megálltunk Albertfalván, ahol megint ácsorogtunk egy kicsit, de akkor már a két kalauz és a mozdonyvezető is leszálltak cigizni, na mondom óriási, akkor sokáig maradunk. A közelemben ülők megkérdezték az egyik kallert, hogy mi a stájsz, mire kiderült, hogy valamiért nem enged fel rendesen a fék... Oké, hívtam apát, hogy maradjon elérhető, mert nem szeretnék a reggeli vonatig várni, de még meglátom, hátha elindul. El is indult, de gyök kettővel haladt, így a 25 perces utat sikerült 55 perc alatt megtennünk. Ennyi tömegközlekedés már bőven elég volt nekem aznapra.

Tegnap este Kristóf születésnapi buliján voltam, előtte négy órán át szenvedtem a tortával, mert kétszer elbasztam a krémet és le kellett mennem a Sparba tejszínért... Végül elég bénára sikerült, és a tészta is kiszáradt, a tetején a csokirétegnek meg egy kicsit viasz íze volt a gyertyák miatt, de legalább volt. Kristóf meg a bátyja ma írtak nekem facebook-on, hogy mennyire jó lett, de szerintem csak kedveskedni akartak, mert az egyik srác, aki ott volt a bulin, nagyon lefikázta... Na mindegy. Maga a buli nem volt egy nagy szám, mert a sznob AKG-sek folyamatosan klikkesedtek, és Robival egy idő után azt vettük észre, hogy mindketten fel-alá sétálgatunk a helyiségben, nem találván a helyünken, és állandóan egymásba botlunk. Így hát végül a távozás mezejére léptünk, jött velünk Emese és Bendegúz is, de a legmeglepőbb az volt, hogy Kristóf is elkísért minket egy darabon, mondván hogy sétálh

atnékja van. Szerény véleményem szerint ő sem érezte magát túl jól. Időközben persze elkezdett zuhogni az eső, úgyhogy fincsi negyven percet sétáltunk ebben a rekem időben. Majdnem egész úton a szellemekről és hasonlókról beszélgettünk, és miután elváltunk Robiéktól, egyszer csak azt vettük észre, hogy az utcasarkon álló telefonfülkében fel-le kapcsolódik, pislákol a lámpa. Na nekem akkorát ugrott a szívem, mint előtte csak nagyon kevés alkalommal. Aztán Bendével elkezdtünk röhögni, mert ugye mindketten nézzük a Supernaturalt, és abban az ilyen pislákolás egy démon közeledtét jelzi, és teljesen olyan volt az egész, mint az epizódok első jelenete, amikor az ártatlan mellékszereplők meghalnak. Mondanom sem kell, nem támadt meg minket egyetlen démon sem, de azért élménynek nem volt rossz. Anya szerint kevesebb horrort kéne néznem.

Egy kép illusztráció gyanánt: