Túl vagyok végre az irodalomtudomány vizsgán, hogy hogy sikerült, az még a jövő egy nagy rejtélye. Nem az a tanár fogja javítani, aki az órát tartotta, pedig ő nagyon jóindulatú (erre később még kitérünk), hanem mindenkinek egy szakos tanára javítja. A miénknek valami kimodhatatlan neve van, csak szerdán és csütörtökön van fogadóórája, nincs meghirdetve semmiféle jegybeírás, és a pótvizsga előtt elutazik külföldre, szóval ez még egy kalandos menet lesz.
Két téma közül lehetett választani, az intertextualitás és a költői nyelv. Én az előbbit választottam, és sikerült összehoznom két és fél oldalt a 2-3 oldalnyi követelményből. Vannak benne egész szép konkrétumok és példák és szakkifejezések, de sok benne a rizsa is, amivel a szakkifejezéseket kerek mondatokba foglaltam. Az egyik csoporttársam reggel a vonaton kezdte el olvasni az ötven oldalas jegyzetet, és csak a feléig jutott el, ez a két téma pedig a tananyag vége felé volt, úgyhogy felírta a nevét a dolgozatlapra és elegánsan távozott. És itt térünk ki a tanár jóindulatára, mert odament hozzá, és megpróbált némi ihletet varázsolni beléje, feleleveníteni egy kicsit a jegyzetben olvasottakat, és bíztatta, hogy ne adja fel ilyen könnyen. Valamint vizsga közben néha eszébe jutott valami, felkapta a fejét, és közölte, hogy ezt meg ezt is írjuk bele a fogalmazásba. Ezek után persze mondhatnátok, hogy hülye, aki egy ilyenen megbukik, de tényleg fogalmam sincs, mennyire szigorúan osztályoz majd az az ismeretlen tanár. Abban bízom, hogy ő is tipikus olasz szakos tanár: azt se tudja hol van, vagy hogy hol kéne lennie. Ránéz a dolgozatra, látja, hogy jó sokat írtam és nagyon szép betűkkel, meg a nevem is jól hangzik, és ad egy kettest, azzal már átmentem.
Egy Kosztolányis kitérő után Kelenföldön akartam felszállni a vonatra, és felhívtam anyát, hogy le tud-e jönni értem valaki, mert lustaság fél egészség, és kiderült, hogy kocsival éppen három percre vannak Kelenföldtől, úgyhogy mire kiértem az úthoz, már ott is voltak és én csak bepattantam. Hát így kell ezt csinálni.
Két téma közül lehetett választani, az intertextualitás és a költői nyelv. Én az előbbit választottam, és sikerült összehoznom két és fél oldalt a 2-3 oldalnyi követelményből. Vannak benne egész szép konkrétumok és példák és szakkifejezések, de sok benne a rizsa is, amivel a szakkifejezéseket kerek mondatokba foglaltam. Az egyik csoporttársam reggel a vonaton kezdte el olvasni az ötven oldalas jegyzetet, és csak a feléig jutott el, ez a két téma pedig a tananyag vége felé volt, úgyhogy felírta a nevét a dolgozatlapra és elegánsan távozott. És itt térünk ki a tanár jóindulatára, mert odament hozzá, és megpróbált némi ihletet varázsolni beléje, feleleveníteni egy kicsit a jegyzetben olvasottakat, és bíztatta, hogy ne adja fel ilyen könnyen. Valamint vizsga közben néha eszébe jutott valami, felkapta a fejét, és közölte, hogy ezt meg ezt is írjuk bele a fogalmazásba. Ezek után persze mondhatnátok, hogy hülye, aki egy ilyenen megbukik, de tényleg fogalmam sincs, mennyire szigorúan osztályoz majd az az ismeretlen tanár. Abban bízom, hogy ő is tipikus olasz szakos tanár: azt se tudja hol van, vagy hogy hol kéne lennie. Ránéz a dolgozatra, látja, hogy jó sokat írtam és nagyon szép betűkkel, meg a nevem is jól hangzik, és ad egy kettest, azzal már átmentem.
Egy Kosztolányis kitérő után Kelenföldön akartam felszállni a vonatra, és felhívtam anyát, hogy le tud-e jönni értem valaki, mert lustaság fél egészség, és kiderült, hogy kocsival éppen három percre vannak Kelenföldtől, úgyhogy mire kiértem az úthoz, már ott is voltak és én csak bepattantam. Hát így kell ezt csinálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése